sztriptichon

mint a téli játszótéren a hinta
olyan egyedül maradt az ember
kifogyott a széles park hordóiból a bűn
amire búcsúcédulát válthatna

triptíz

íme a beígért fehérzaj is

a gáz sziszegve ömlik

most már nem tágíthatok

a mai fejemet helyezem a sütőbe

rád nem is gondolva várom a puhuló éjt

árokváltás

ágak és gyökerek fölcserélődése

kibontott hajként szálló gallyak

a mély árokba gyűlt csontok roppanása 

benned pedig el nem gondolt 

testrészek moccanása ilyen a 

ráeszmélés a surranó gondra

minden közelítés csak homályosabbá

teszi a látást markodban sárgul

a kitépett gyökér halványuló tünemény

a tér iszonylása mélységében szomjas

az idegek parancsra vetkőznek

odabújása a halál megcserélt sakk-

figuráihoz a mély finomra szitált avarban

bújik rád vár hogy elnevezd a dolgokat

és a hang úgy koccan az égen kanyargó

gyökerekhez mint ahogy a szekreter metszett

kristályai remegnek a nyíló ajtó hullámaiban

a magasból

egyre kevesebbet tudok a

grimaszom sem ismerős

minden nap egy feladvány

a múló dolgok nem engedik

hogy választ kérjek

a teremtésben ugyanannyi az év mint bennem

sőt valaki ugyanezen élettel 

és kiindulási adatokkal mint én a 

párhuzamos egyenesen most is boldog

ezen kötelek között isten neve lebeg

eggyel több jelet tükröztet

csak fáziskéséssel kapom vissza 

magammagamat a másik én

meg lépést téveszt a kötéltánc

négynégykettes ütemében

jelek? nem mozdulsz időben?

mélységnek fogod fel a szakadékot?

undorral letörlöd a ráncokat

az idegen maszkról amit

megkülönböztetésként viselsz

a helyi kínzásmúzeum

a nyár olvadt 

sűrűjében megbújni

a kisvasút sínein csattogó

gyerektalpaknak lenni

annak az évnek képzelni a testet amikor

a homályos jövő először visszaszólt

az elhagyott téglagyár területén

felnőttet játszani s elbújva

új nevet kérni

a tétova szellőre figyelni

és a véletlent csodálni

a szomszéd lánnyal

koszos csillékbe elbújva 

az esetlen ujjaknak lenni

csak azt az eget látni a világból

amit a csillék vasbordája beenged

rájönni nem a tegnapi lánnyal bújtál el

egy csöndes szörny vette át helyét

megérteni hogy minden nyár elmúlt

búcsú nélkül engedett el

a téglagyár lejáratának lenni

keresztülengedni magadon a halált

amely elviszi a gyáva oroszlánt

és a gyerekkor többi hősét

és mindennek a végén

félve nyitni ki a tenyered amelyből
gyűrötten hullik ki egy kitalált tegnap

mérges decoctum

egy tenyér reszket az éjfélben _
zsibbadt vánkosbacsavargatásba

rejtett idegvégződések tagadják

meg a parancsot _ a kapott üzeneteket

a szervezet harcvonalaiba dobják _

a lélegzet elakad _ lihegve kapkod

dúsabb adag után _ az a kéz

amely megmosta a koldusok

lábát most dagadtan hever _ 

a szavakat idézed amelyek

régen beváltak _ a fáraók

parancsoló szavai _ most tollként

lebegnek el a pillanat mögé _ 

a kéz csikorgó antianyaggá változott _ 

és a kihúzta a varázslat mögül

a félig megtörtént dolgainkat 

egy kifestett ajtó

ébredésed vagyok mely kezet nyújt

rejteked vagyok a belső csönd megint

hosszabb a kelleténél

reggeled vagyok az újjászületésben

minden csontritkulás is én vagyok

a feledni képtelen testnek

elférek a tenyeredben mint 

a titkosírás kulcsa 

nyári hűst adó napfoltban
sodorja alakváltozásaidat

a feledékeny szél

hunyt pillák lila s zöld 

termékdobozában elrejtett kincs

is mindig én vagyok és megint

zombulás

a lélek egy szumóharcos súlyával folyt meg

amíg ki nem mondom azt az egyetlen szavat

(hehe szót)

amelyikben nincs hamis szinkópa se csípős felhang

# idézet27

szinte dagad a kebel…

szinte dagad a kebel a fejlődést

látva csámpás fiúkák dülöngélnek

bölcsészpulóverekben igazolnak

minden hónaljszagú gyanakvást

majd blazírt pofával mennek ide-oda

a cikkek én is neked / ha te is nekem

ez a dolguk barokk mondatokkal

betömni a lehetetlen manézsát

mit tudsz te a kanapén

apám újravarázsolta

a teljes teremtést

anyámmal boldogsággal

naplementékkel

nem hagyta hogy 
elhomályosítsam

a csoda ragyogását

a lágy tükör belehajlik az estbe

a lágy tükör belehajlik az estbe

kihúzza az udvarias mondatokat

táskádat esernyődet kalapodat

felszippantja

a szép vagy drágám kijelentés

mögött ott lapul 

egy újabb unalmas vasárnap

karmabolt

idegenvezetőnek állt

a hidak történetét remekül elmagyarázta

piros esernyőjéről ismerte meg a csoportja

csak néha nézte elgondolkodva

az idegennyelvű könyvesbolt

kirakatában rousseau-t a vámost

ahogy átugrik egy tűzkarikán

dugóhúzow

a cabernet palack belsejében 

izzót cserél apa 

véres tenyerétől 

fényt kap az arca 

és most már 

minden  

cabernet 

fényforrás  

megvilágosodok  

a wolframszálban

félcédulák

annyira jó

annyira rossz

nem annyira jó

nem annyira rossz

péntek van

emlékek a mostani nyárról

ezen a képen teltebbek vagyunk mint az életben

a sósvíz borba fröccsen s mögéd duplikátumot rajzol

áramlanak vastag bokád körül a mélytengeri szörnyek

s hájas hasad ring ahogy sikoltva menekülsz

ugyan ki kattintott el ilyen képet s mikor

még a vigyorunk se az a beállított mosoly

inkább páni őrület grimasza a falánk hívőké akik kimerik

a kannibálétkezés katlan aljára száradt maradékot

rajtad feszülnek a ruhadarabok s ormótlan formád

mint egy gagyi slowstop animáció japán 

gyíkszörnye s a felrázott jelenés

lavórjaként kisebbedik a habzó és villódzó híradó

egyre kanyargóbbak a számukat vesztett koordináták

new york és kamcsatka is eltörpül árnyékodban

se happy end se megmenekülés se vastaps

ez a vég ez a porcogókból összefűzött s zsírral kitöltött

őrülten vigyorgó család a mindenség végső titka

válasz a nagy kérdésekre talán csak a sérült kameránk

pixelei húzódtak a szokottnál is

horizontálisabb mosolyra csak így lehet 

hogy tenyeremben elfér blake összes verse

(egy boldog nyári fotót szerettem volna b*zmeg)

vajon egyszeri ámde erőteljes és viharos feltöltéssel is oda-vissza működne a delorean ha tudjuk hogy a dokit nem lőtték le a terroristák

(egy lófaszt)

teraszon

tökéletes az eső cseppje

ahogy végigfut a papírból

fűzött tulipánokon

beszivárog a lázas

hajtogatásaid közé

sötétben

az utolsó lépés a legóvatosabb

a sarok közelében elvesztettem 

a tudást hogy hol lehetek

melyik fal lehet amelyik utamat állja

túloldalon babilon vár vagy a káosz mély vize

éjjel minden hold kék a gigantikus

mélykéknek csak a fényét engedem be

a hab ami lefolyik rajtam 

a tapéta vízesésébe ömlik tovább

polcok jelölik a kárpátokat

szálka mászik körmöd alá

az utolsó lépés óvatosabb

mint az azt megelőző csordarohanás

polcok takarják a kárpitokat

a vízesés csak lassan enged magába

lábujjaid tapogatják a lépés lehetőségét

isten megismerésének negatív útját

a fagy mentaíze

ami lustán kicseng

a szappan mélyéből

marokból csusszanó

habzó telihold 

kerek és fényes

mint a paci segge

mint az ájtatos

és elmaradt kenet

a tenger fölé árad

a maradék város

habjából a koccintás

hangzik ki és ring hosszan

ap. csel. punk’n’roll

engedj el engedj be zuhannom kell

tőled ezt a sorsot harcoltam ki

nincs már mi visszatartson

lehányt gyerekréklik és lejárt lakás-

kölcsönök löknek el hosszan nézve

láng sercen a nekem kirendelt zuhanás

az igazi a legvégső kitömött valóság 

áll sorfalat engedj magadba úsznom szükséges

hallod te is a rögök koppanását

a zsoltárok morduló hangját

engedj fel magadba készíts helyet

csak a felesleges rítus marad mögöttünk

szúr a régen borotvált hónalj

a közelség tétele csiklandoz

prostik / gödel számok / futtatóik

furakodnak a szem csarnokvizébe

izgulsz-e királynőm kardcsapásaink

a mai nappal megint határozottabbak

engedj elesnem a nagy pecsétet most utoljára

hadd törje fel valaki ártatlannak a keze

engedj fel most már tényleg zuhannom kell

perpác sorry omylfó

Osztálytársunk felgyújtotta a kazlakat

egy éjjel amikor cirkusz jött a faluba

az erdőntúli Óperenciák szántóföldjén

A nap úgy folyt el hogy

az osztály arról beszélt milyen 

jó is lesz a cirkusz A mutatvány Az állatkínzás

Kovács nevű osztálytársunk mindent akart 

Először cigizni támadt kedve Sokadjára gyúlt meg 

és aztán meg nem taposta el a szikrát 

Napközben fölhúztak egy irdatlan nagy rudat is

Táncolt s lengett a magasban a rúd

A vége egyenesen az égbe fúródott

és mert minden olyan mulatságos hangon

került bejelentésre kinevettük az igazgatót

Próbálták útját állni a tűznek

Szirénázó piros szivattyúk lepték el 

az erdőt Minden csak rosszabb lett

A temetőt kivilágította a fény

mint mindenszentek napján

és egy kislány csudaügyesen mászott 

fel a rúd végére és kikapcsolta a biztosító-

kötelet Szájtátva néztük ahogy eltűnt

a lángokban Hol van Kovács kérdeztük

Egyedül ő nem jött a falusi cirkuszba

téboly

kutatunk ujunkkal bőr alá fúrva

csöveket döfünk fel mindenhova

ahol a testnyílás szót kér

épp úgy leng az ember

a függesztékeken

mint balatonban az inga

a logika buborékolva pattan

a neon égen legyek rajzanak

itt a liftakna is műszer

diagnózist generáló lakmusz

s ha nem találunk semmit

még mindig ott a szövött szájttátás

indulatszavaiban az élő sejt

visszajelez s narcissus folyóját 

látom a röntgen képeiben

azok sora akik nem térhetnek le az országútról

egy napszak vége mindig jelzőpont&bólya 

egy idegen történet mindig más sírjánál lapulás 
a vett bokréta helyett talált vadvirágcsokorral 
kontemplatív szerzetesrendek ázott kántálását 
tapogatod érzékszerveid polipkarok szívóka- 
hatással az elhagyott bolygó kétezer évig
márványbaszegezett prométheuszával
nem tudod felfogni a ragadozók indítékait
körbevesznek a hús önkéntes osztását remélik
hanyatt fekszel egy szalmaszállal a fogaid között
nem érdemes újrakezdeni a döglegyek késnek 

a száraz nedvessé lesz

egyikünk a másikra akaszkodik és bókot vár

olyan az egész mint egy perpetuum mobile

amely önmagát lendíti mindörökké tovább

muybridge mozgásfázisokkal meghatározva

a két lábad ebben a játékban hátraarcot ér

tizenkét kamerád van egymás mellé állítva

és a világ akkor áll meg amikor a következő 

lencse a világegyetemre fókuszál és rögzít

egy megismételhetetlen állapotot amit majd 

fázisnak nevezünk el de ez csak később jön

közben egy ló is vágtat megszokta már

muybridge-t az ügetőn a tizenkét kamera

olyan neki mint az ünnepi rajtindítás

nekünk kellene összecsuklanunk a paci helyett

adj egy jelet hogy mikor remegjek hogy

sikerül e kettőnknek a nagy mutatvány

egyikünk patája se érintse a földet és

majd még sírni is kell ha körbevezetnek

az elhagyott parton

az elhagyott parton
a vad vigyorok fiúja alszik
a vihar hosszan készül 
de már nem lesz kit találjon

az igazgatóság árkokat ásat 
mire eljön a szezon semmi
se hiányozzék a boldog nyárhoz

a gyulladásos szemű tömeg
június elején megérkezik
a fiú teste gúlába csavarva 
betonobeliszkek alatt

a tömeg lassan összeüti sok tenyerét
farkasvigyora csillan lassan hátrafordul
biccen s eltávozik az utolsó vonattal

belsőszemfelnyitás nélkül

belsőszemfelnyitás nélkül

legyél angyal nap mint nap

megkerülve a szürke reggelt

a rossz kávét szürcsölve a bisztró mögött

a sáros cipőket hagyva a legvégső cél előtt

hogy mezítláb léphess a célfotó pixeleibe

jön a belső tűz

jön a belső tűz 

foltot hagy az orvos

latin szavain

jön a hűvös megvetés

nem lehet ellene tenni

jön a bubópestis 

karanténnal jön

aztán végül a 

végső szerelem jön

amely május éjszakán 

seprűnyélen lovagol

paksz hungarikána

hasad az ég csillagsátra / reflektor pördül

laterna magica helyére  / az árnyék torz 

teste táncol  / a múlt kísérteteit figurázza ki 

a vásári bábjáték piszkos paprikajancsija 

rudó királyfi lép ki felügyelt sírjából

a gárda parancsnoka biccent s mutat előre

édes vetsera máriának öle  / ki tudna édesebb

personát felidézni történetünkből

nagymihály korzóján táncot lejt a halál

itt éltünk egykoron mind kik letétbe

helyezett lelkünkkel lángot adtunk  / kockás

lapokra feljegyezve a felsőgácsországi

vasút teljes hozadéka  / olvad a szádban

a keserített minyon  / így viselhető el 

csak a teljes lemaradás  / minket véd zemplén

vármegye nemesi bandériuma  / uraim

a mélyből kiáltanak az agglutinált igék

görgő és toporc lángokat olt  / a csipke-

bokorból nincs aki felnézzen az égre és nincs 

ki biccentene a defenesztráló tömegnek

rudónk isten után a harmadik és a végső

laxenburgtól mayerlingig arat a hossz és

bessz  / a liszkai rabbi fia hamis frankokat

terít  / krupiénak szegődöm uram

magam ha szolgám nincsen  / a haladást

nem ily démoninak képzeltem  / a végvári

vitézeink fáznak  / magukra hagytuk 

a világot te és én is 

putifárné vall II

ki ismeri önmagát mit tudhat az ember a szívről

milyen krokodilmaradványokból szabták foltjait

kátrányozott tárolóedény a sejtés magja

olyan sürgős az ellágyulás az odaadás kínzó 

ostorcsapásnyomán hasadó burok

a lélek minduntalan kifakad s csurran

belőle jut minden felületre s az ítélet

bírájának mérlegén a mélybe rántja a serpenyőt

ki innen mindenki személyre szóló lesz az ítélet

ködbe merülnek a neonfényes magyalfák

ködbe merülnek a neonfényes magyalfák

caspar david friedrich figurát

rejt magában a koszos tájkép

innentől nincs tovább a magány leírása

újra gótikus betűs az ég megint

süllyedt egy ugocsamegyényit

ha nézi valaki az én is lehetnék

de nincs személyes névmás ebben

a kiharcolt aranykorban a törté-

neteknek itt is névtelen a krónikása

erdő tisztásain legbelül ahol semmi se fáj 

madárröptében képzelt környezetben

hozunk új temetőhöz új sormintákat

nincs két egyforma csillag az idő

előrehaladtával a hubble teleszkópok

kilőttek mindent ami duplikátum

így halt meg teljesen a benešelőtti világ

a vég a feltámadás esélye nélkül lett végleges

csiklócsókok jancsóáradások

halszagú a penetráns táj harlemi mélye 

hozzábújsz az egyetlen létezőhöz

euklidész nem tudta és freud se

nincs párhuzam két test között

nyirkos remegveközeledés van

dekódolt a zihálás ritmusfelütése

virágszirmok nyílnak zuhanásodban

a bőr felszíni görcsök esőerdője

a kapuink mögött toszkána vaginái nyílnak

az erek hálózata még egyszer kettőnkre borul

a gyönyör olyan közel jár a kínhoz

felkavarja annak ülepedett sűrűjét

benne lebeg a lehetőség hogy a következő

pillanatban nem marad más a világ

káprázatként zöldellő magaslatán

kisszeben patikusmér(l)egen

iszkandert olvastam amikor felharsant

az utolsó ítélet hangja a teraszról 

felálltam hogy belássam a völgyet 

hol meghasadtak a tektonikus alakzatok

a világ most már csak egy san andreas 

hiány vulnus caesum et scissum

hát ez az amiről annyit írtunk

már tudnom se lehet mit takar 

a sok barokk kép csak összezavar de

csontjaimban rakott rádiumtüzek

a három dimenziónkban tartanak

lenézek a képzelt jeruzsálemre

a kút ott van ahol a megváltó mindenre 

kérdésre és minden felvont 

szemöldökre válaszolt

frappáns & kóanszerü poénokkal

amiből  a krónikás persze csak a poént

[és a kút koordinátáit] jegyezte le

[a kérdést nem]

bennem még fluktálnak a zöldellő völgyek

belülre gyűrtem a halványuló látványt

én vagyok aki mindent visz tovább

az élet most már egy rákos burjánzás

amely bensőségeimben alapít tanyát

ha lesz új noé bárkája annak mestere 

nekem juttatja kettes számú bérletét

hát hunok vagyunk hál'istennek

hát hunok vagyunk hál'istennek parázs

kampók tartanak azon a szövegrészleten

amit egyszer kifeszítettek az ünnepek sátra elé

nem tudunk mások lenni minden kocka

ugyanazt a számot dobja giccsünk a világ

tengerhordaléka melléklet és magyarázat

nélkül elvesztünk ócska eurogagyi

gyertyatartókba szúrt pislákolásokkal

a nagyváros egy sztyepp az álmok langyos

gumiabroncsát kiköpi még az úristen is

torkodat elhagyja a átok suttogása

pedig nem kéne átkozódnod ami bűnnek

tűnik az a királyi rangnak tüzes tróntól

való falfestő árnyéklobogása magyarázatnak 

fogadj el ennyit a nemesség feje a guillotine

alatt gurul csókot nyom rá a lompos némber

vigyázatok+grimaszok ellenében kell lenned 
szép szavak egyedüli alvilági kísértőjének 

# idézet26

necpál helyi poklai

vannak sárgaláznál pusztítóbb nyavalyák

melyek épp tizenöt ütemet hagynak ki

személytelen a sivatagi remeték beavatása

de tizenöt ütem halálos lehet ha az ember 

sorsot választ a csempézett boldogságot 

látja a barokkutánzatú konyhai sarokpad

és biedermeier pokol lejárata mögött 

feltárul a bellini díszítette falvédő

selymesen lágy és cirógató a szellő

ki ne szeretne ilyen boldogságot

a leghíresebb autóillatosító

fenyőillatába reciklált porcicát és

az inkvizíció dízelfüstjét keverik

ismerős lejárat lehet a biedermeier pokol 

bedekkerét kudlik júlia hangján hirdetik 

a korintusi kacskaringók brown-mozgást 

imitálva keverednek babér párájával az alsó 

vizek csendjéhez szokott kis városkánkban 

a guillottinraktár újra kaput nyit a nagyközönség 

előtt a lenti világ szája kitárul hibás fogsora 

mögül teremtő himnusz csikordul

és mert humánusak vagyunk

tizenöt kiló csomag elvihető ez több

mint amit nemzetközi engedmények

kérnének gördül a targonca mielőtt

hármat sípol az unteroffizier rangú mester

és kitipegnek a megőszült nénikék

fonnyadt combok és lilafoltos térdhajlatok

intenek búcsút intim parkjaink tilalmainak

most kötött balkézről házasságot

a mi tisztességünk a könnyű lehetőséggel 

csak egy pillanatra és pá-pát mondunk

görög-latin világunknak a mi gimnáziumunk

már csak merkantil patikamérlegelést oktat

ha két marhavagon indul melyik az öné

és melyik a szomszédjáé melyik indul 

és melyik érkezik járulékos veszteséggel

csak egy kisded fagy meg aznap éjjel

nohát ez még egész elviselhető

hol van ez még a heródesi számoszlophoz

mindent mérlegelve ez nem rossz eredmény

hát jöjjön el kis városunkba

ha ilyenek a marhavagonok mit

szóljunk az embereknek tervezettekről

a templom józsefről elnevezett

az asztalosról

a ferences kripta huzatjárta raktár 

temetetlen hullák az előkelőségekből

a jezsuita kolostor ma mát művház

második józsef  ezt is elintézte

vidékeinken győznek a mássalhangzók

a szó lelke eltűnik csak a korpusz számít

neonfényű angyalszárnyunk az egyetlen

elfogadható nyolcpontos mutatvány

# idézet25

átömlik rajtam a tavasz

átömlik rajtam a tavasz
hirtelen megfázást hoz
elernyed a testben amit
elviselni rest a jellem
hallom süvít a szél nem
májushoz méltó az idő
kiloccsan a várakozás
homokbarna zacc alja
egy jel kellene híradás
arról ami lehetne is
amíg összerázza bross
kincseit a debutáló alkony

# idézet23

hallucinacionálék

a nap kihűlt és sötét és sivár

esik az eső a szél fáradhatatlan száguld

szőlő lapul a málló fal repedéseiben

minden széllökés befér a kandallónk mögé

a nap sötétben gördülő bolygó

az élet díszei sötétek és sivárak

esik az eső a szél fáradhatatlan száguld

megváltásaink a szőlő fürtjeiben lapulnak

kandallónkban a plutónium hoz sterilitást

vastag árfalaink felfogták a robbanást

a nap megállt egy kitalált sziget felett

esik az eső a szél fáradhatatlan száguld

sorsok pontos leírását sodorja a mába 

minden egyes életet puhít az esővíz lúgja

néhány nap múlva mindent eláztat a vízözön

ha hagyod hogy az eső végigcsókolja

az utcákat és kapualjakat

hogy a eső a fejedre ezüst csukját húzzon

ha hagyod az esőt altatót énekelni

téboly tépi fel önmagát a mélyből

hogy riadt sírással parázsló 
zivatarnak adja majd ki magát

gyilkos ösvények

arany szögekkel égentartott a nap 
kifakadt a gennyes kelése
sárkánykarom törött bele
a bozótbatűnt égi ösvénybe

poloniusnak a felhők mutatják hogy
kopasz folt árnyékában a menny ragyog
csak egy rövid séta a félhomályban
és máris az egészet magad mögött tudod

szél hozza odaégett flekken szagát
alkotmánybíró és gengszter megválasztva
mennyei városunkban nincs már szenvedés
mesterséges tartósítószer a halandzsa
a dzsungel törvénye itt is uralkodik
a hurok kötélvégén ott leng a halál

arany szögekkel égentartott a nap 
kifakadt a gennyes kelése
sárkánykarom törött bele
a bozótbatűnt égi ösvénybe

polonius a sírásóval egyezkedik
sokallja a napidíjat egy szerdára
egy sírásó jut a gyökérvágásért meg
nem jár külön elismerés vagy jutalom

# idézet24

in aeterno intet situ

zénón mester teknőcversenyeket rendez

fölhörpinti olcsó kannásborát

a kilőtt nyíl sem tudna más utat mutatni

mint ami vereségeidhez vezet

miss pastrana blues

ez a test csak morze kézikönyv amelyből kihagyták 

a boldog stigmákat a titkos jelek titkos tanából

amely stigmákat más testeknek ingyen adtak

enélkül nevetséges a mutavány egy odaadó szajha 

kétségbeesett kísérlete sápadt és régen elveszett 

tudás helyett új retorikát alkotni

befolyásolni a spontán reakciókat

a szörnyeteg kinézet egy kepleri kisértet

második rudolf  elveszett holdudvaraiból a dehát

én szeretem kifakult tapétáira nyomott very best of

dalai láma idézetek lángja él örökké a vágy helyett

a korpusz egy közlekedő edény homunkulusz

feltámadás esélyeivel bártfa szárnyasoltárai

maguktól kitárulnak eltitkolt jogok törnek

utat a halál sötét szemgödréből a test

formaldehid álruháiba egy gyáva lázadás

véleményalkotása a fizetőképes tömegé