kibontott hajként szálló gallyak
a mély árokba gyűlt csontok roppanása
benned pedig el nem gondolt
testrészek moccanása ilyen a
ráeszmélés a surranó gondra
minden közelítés csak homályosabbá
teszi a látást markodban sárgul
a kitépett gyökér halványuló tünemény
a tér iszonylása mélységében szomjas
az idegek parancsra vetkőznek
odabújása a halál megcserélt sakk-
figuráihoz a mély finomra szitált avarban
bújik rád vár hogy elnevezd a dolgokat
és a hang úgy koccan az égen kanyargó
gyökerekhez mint ahogy a szekreter metszett
kristályai remegnek a nyíló ajtó hullámaiban
