részeg darvak takarják a napot

részeg darvak takarják a napot

ha fényre vágynék

belőlük kellene kivágnom 

az égrenyíló tetőablakot

lázasan forognak az égen függve

mint érett szőlő fürtje 

s ahogy megbotoltam

megriasztottam a csapatot

szétrebbentek s vitték magukkal

sovány árnyékomat 

paktum nélkül lettem partnere

monsieur belzebubnak

ha ilyen elhagyatott a piréz táj

kinek írhatnám le a kínt

ami gyulladáskén tart fogva

s élnek-e még a világban emberek

s vajon merre lehetnek

mert hisz' az utak mint a szavannákban 

az itatótavak elpárologtak 

a darvak fékezve érnek földet

nincs bennük semmi madárszerű

gyertek ma nem védekezem

osszatok fel magatok közt

már mindörökké kettőnké…

már mindörökké kettőnké marad ez a vétlen 

ágy a búcsúpillantásod belefért a ablakba

okosan fiam okosan döntöttunk mikor 

elváltunk nekünk nagy volt ez a lepukkant 

lépcsőház egyébként szűk tere fullasztott

az évszakok ege itt gyakran meghasadt

és a múltba mutatott ránksült grimasszal

végtelenített hangos veszekedéseket ismételt

kis hazugságok kicsi boldogsággal tele

no lám falvédőfeliratnak maradnak meg csak

az elhallgatott ígéretek ahogy sebeket osztanak

a látvány kínoz ahogy fáradt pénteken jössz a lépcsőn

odarohantam volna de kúlság szabályai kötöttek

édes és savanyu volt az együttlét mint a szósz

amibe belevetettek fűszert múltat szemetet

annak tudását hogy aranyos kislány voltál nekem

adtad hogy az is te voltál az a mindig csacsogó

könyvtárosnő vagy tarantino rajongó vagány csaj 

másra nem emlékszem csak ezekre a védtelen 

ragadozó testi kapcsolatokra ha reggel odahaza 

a vetetlen ágy nekem jut eltakarításra mindig 

eszembe jutsz mint ahogy minden uma thurman sárgában

bosszút áll jelenetben kettőnkért is suhint katanával

# aforizma No.26

rodostók és rodostavak

sziklaszilárd partokon a mesterséges táj ölében

nem találtam meg a tengert csak egy vászon körképpel

lezárt partszakasz volt az enyém ahová befértem

napestig gipsz sirályokat reptettek a kacagó matrózok

a holdon szent cecília játszott egy zárt estély drágán

megvásárolt közönségének divatos dallamokat

a kép hamis memling stílusban készülhetett

az imák se voltak igaziak a szálló portása kém lehetett

de egy különösen hamis pénteken amikor a tenger

kékjébe rothadó sárgát is kevertek a mesterek

és az stratocumulusokat csattogó protézisek szabdalták

meghasadt a vászon és én kiláthattam az igazi partra

hajóra várt a tömeg harisnyás bosnyák kadétok

álltak sorfalat két koporsó várt elszállításra

felzúgott a harang imám és rabbi és plébános

karattyolásába katonai vezényszavak harsantak

az igaz tenger látványa szemet csípett sós könnyek

hulltak eső gyanánt romlott belsődbe horgonyt vetett a 

kinti bábeli világ elriasztott nem vágytál igazi élményre

a barokk koporsó&szemfedél a trónörökösnek és

nejének volt dísz az elmúlás arcaiban ottmaradt

a gúnyos vigyor és amíg így táncol a sötét tenger

az égbe nyúlnak a kapucinus kriptákat övező parkok

és mint a kiszakad dunyhákból száll a fertőző gyász is

az elmaradt spinoza menüett

aprópénzre váltott

kimerült és bizonytalan igék 

képzelik a mondatot

a benyomások kiáltványt fogalmaznak

mindenki mindenki ellen

megértés és felütés

kép tárgyától mondhatni ravaszul eltér

összes tényre

összes valóra

igaz

tény és való

mintha nem érezném

mintha más sem érezné

mert a megoldás

mint valami kémiai

folyamat

pofátlanul

esetleg feloldódhat

a mostban

laikus számára

ez egy jó dolog

alapképlete

nézés pusz türelem

veszett az ég is

veszett az ég is veszett a táj

habzik a horizont szegélye

kiürült elméd akár kaszálás 

után a rét felnézve az égre

ezeregy ördögöt látsz

szarvasbogár keres a világ

korhadt peremén hasítékot

porráomlott az enyém és

tiéd birtokok döngölt sárpillére

lefolyt az óceán magzatvize

a világ végső határán

nomád tűzáldozatban

bizonyosság vált párává

vámbéry dörömböl buhara kapuján

– szamarkand?

– szamár kend?

Elvágyódás

​A pillangó boldogan élt életerőktől duzzadó pillangótestében. Virágról virágra röppent, és nem volt gondja a világgal.
De néha elfogta a szorongás.
„Meddig mehet ez így?“
Borzongva gondolt az éjszakára, amikor álmában Csuang‑ce lesz majd.
Sőt. Talán jön majd egy reggel, amikor nyugtalan álmából felébredve Gregor Samsává változva találja magát.
Ilyen látomások után elszomorodott.
„Bárcsak megint hernyó lehetnék“