a koszos hátsó udvarban
súlypontot vált az ember
az ég hínárja belekap
a kifordult szemébe
táncos lépteit maga alá
gyűri önnön súlya utolsó
pillanatban hogy el ne essék
a tűzlétrába kapaszkodik
te is lehetnél ez a botladozó lépés
a látványt rejtik a szélfútta felhők
itt minden szennyes egy-egy madár
kopár gyászát akasztja magára
tűzfal kiesett mohái helyére
a szomszéd bolygó részvétét szúrja
az ablakok vérző hiányok
mintha repedések zombikarma
hasította volna tovább önmagát
zihálva piheg a benti világ
munkás nyújt tányért
levest koldulva az esthez
a kislány füzetbe rajzol
perverz paródiáját
egy nyelvtankönyvnek
a lecke grammatikáját
bemagoltad hasonlít
a képzés vagy rag
ehhez a panelproli tapétához
ezek a gyapotszedő páriák
a testvéreid nekik állít feljebb
az utca túlfelén a valóság
kristálypalotát
tíz ujjad gyertyatartót formáz
így viszed lépcsőről lépcsőre
a lángot amely haragtól kialszik
és amely bohóc húsától parázslik
mindenkinek osztasz a fényből
valaha a padlásfeljáróról indultál
és te is úgy kaptál tíz ujjad
begyére egy-egy szikrát
poliuretán hab tárolja
az indok melegét a jövő mint
tollas csibe nyújtogatja nyakát
a látás lett az isten mutatóujja
halál bogozza hálóját
melyet a szabadulókra vet
