karmabolt

idegenvezetőnek állt

a hidak történetét remekül elmagyarázta

piros esernyőjéről ismerte meg a csoportja

csak néha nézte elgondolkodva

az idegennyelvű könyvesbolt

kirakatában rousseau-t a vámost

ahogy átugrik egy tűzkarikán

dugóhúzow

a cabernet palack belsejében 

izzót cserél apa 

véres tenyerétől 

fényt kap az arca 

és most már 

minden  

cabernet 

fényforrás  

megvilágosodok  

a wolframszálban

félcédulák

annyira jó

annyira rossz

nem annyira jó

nem annyira rossz

péntek van

emlékek a mostani nyárról

ezen a képen teltebbek vagyunk mint az életben

a sósvíz borba fröccsen s mögéd duplikátumot rajzol

áramlanak vastag bokád körül a mélytengeri szörnyek

s hájas hasad ring ahogy sikoltva menekülsz

ugyan ki kattintott el ilyen képet s mikor

még a vigyorunk se az a beállított mosoly

inkább páni őrület grimasza a falánk hívőké akik kimerik

a kannibálétkezés katlan aljára száradt maradékot

rajtad feszülnek a ruhadarabok s ormótlan formád

mint egy gagyi slowstop animáció japán 

gyíkszörnye s a felrázott jelenés

lavórjaként kisebbedik a habzó és villódzó híradó

egyre kanyargóbbak a számukat vesztett koordináták

new york és kamcsatka is eltörpül árnyékodban

se happy end se megmenekülés se vastaps

ez a vég ez a porcogókból összefűzött s zsírral kitöltött

őrülten vigyorgó család a mindenség végső titka

válasz a nagy kérdésekre talán csak a sérült kameránk

pixelei húzódtak a szokottnál is

horizontálisabb mosolyra csak így lehet 

hogy tenyeremben elfér blake összes verse

(egy boldog nyári fotót szerettem volna b*zmeg)

vajon egyszeri ámde erőteljes és viharos feltöltéssel is oda-vissza működne a delorean ha tudjuk hogy a dokit nem lőtték le a terroristák

(egy lófaszt)