disz-moll-tópia

valakin áttaposott a kövér uszoda

a rossz választások e rövidtávja

a gauss univerzum hideg üdvtanába

fűtött hangok és beszívott pollenek terelnek

tüzet csihol a determinált vesztes

s prüszkölve töpreng egyensúlyt keresve

kivonja így a maga rímét a kontinensröl

lehunyja álmos szemét

a mélyvízi csendben

csillaggá tomorítva ereklye hever

lezuhant útját nem jelezte semmi

mint németalföldi mesterek képein a táj

ha látta volna valaki 

ha értette volna valaki 

ha leírta volna valaki 

magyarázatát nem fogadná el 

az uszoda fázó közönsége

doktor freud (miután a nácik a kezébe nyomták szabaduló passzusát) a kapucinus kripta lejáratánál elmélkedik

az „i“ betüre sose tegyél ki két pontot

az csak a francia grammatikának joga

közép-európában rosszul veszi ki magát 

az efféle modorosság

nem mondom

anais nin nevét így írják

anais nïn

illetve nem is

[utánanéztem]

anaïs nin

de hát kákániában

kicsoda is lehetne

anaïs nin

nem írjuk így froïd

[pedig de szép is lenne]

# idézet20

# idézet19

# idézet18

# aforizma No.27

# idézet17

elemgyógyintézet

victor hugo sírja nem fogad

tövises fészek költözik arrébb

mit tennél ha rájönnél hogy

hazug leírást adtam arcodról

a fészek madárlakója siet

megkövült virágok hullanak helyére

és mit tennél ha tudnád 

meg tudom tartani álmaidat

és a megfelelő szárnycsapással

utat mutathatok neked

ahhoz hogy a következő 

tájleírást bennem folytasd

tudnál-e élni ilyen arc mögött

amelyet más már elhasznált

lépnél-e így táncokat

ha más már nem nyújt kezet

rothadó ditirambusok

kimondott szavaink nyersek

bután szembevigyorgók

ha lehetnénk csendesek

mint a bosnyák punkok

ez a mostani könyörgésed rettenetes

hát nem tanultál semmit

ezt a hangorkánná zúdult szemrehányást

decibelekké fölolvasztva engedheted csak be

huzatos folyosóról függőlegessé dermed a pillantás

sorban nyílt járatok cselét mutatja az ördög

szobát kér korai csörtékkel veres plajbásszal

hosszú lajstromodon egy ágy egy szekrény 

három polc székrevetett rúzsfoltos testek 

egyes számú szabály

a nagy ünnepek sok tarka sátra

okot ad a bizakodásra

ha felcsendül a te fáradt hangod 

szívszaggatóan lobban lángra

a mindensejtés világában

beállott kopár csendben

a paripa páráját 

ködmély távolságban meglátó 

trükkös kísértő

utolsó erejével 

az imamalmot hajtja

ahol is újra táncralép

szörnyfogantatás

figyelj kedves itt minden az enyém
a suttogás a kárpátok bérce ami
roppan a magasban mint a mennydörgés 
üvöltése ugyanaz mint a tenger északi
partját jelölő tajtékos dagály és apály 
felgyülemlett a kétely a barlangban lejjebb
az enyém a hatalmas hegy homályos és szürke
világunkontúlisága
de a leszállt éjben a káosz rettegéssé gerjed
selfiebot végére halvány csillagfény tapad
a sötétben a világ pusztításunkra hangol
csak a te szavad tartja most fenn
a leomolni készülő eget

utcahosszatcsámborgás

látván hogy a kimondott nevek
kanyargó szalagok a történetben
angyal feszíti védőszárnyait
egy megfagyott kurva fölé
miközben
az ingatlan sarkán heverő test
újságpapírjait
pörgeti maga elött a szél

feje fölött az elmúlt évek
iratmegsemmisült CV-jei
mint pomponlányok szállnak
adományt elfogadni
tanulni tanul a gőg
a perszonális miocén korszak
szárazföldet keres
hogy isten arcát
tükörbe tekintve
lenyomatnak vegye

nem is egy nem ezer hanem egymillió

aki sír a test fölött

hogyan meri megtagadni 

a mindenség 

a kisgyerek lehetőségét

vakok vezették

igazak és a szabadak sátrába

ezek a rokoni múmiaarcok 

mézbarna grimaszok és vigyorok 

vigyázzák a legbelső titkot

nem ezer hanem egymillió egyedüllét

sem áll össze közösséggé

kitöltetlen mezők

és amikor letántorog a csigalépcsőn

a mezők és utcák porfehérrel fedettek

a nap csodája feléje fordul boldogan 

és hitetlenül a rendet látja a vidám kavalkádban

és a szélakasztotta szennyes is súlyos is nyers

az utcák magasában táncoló vitorlák

mint a botanikus kert áramkihagyta üvegkertjeiban 

a fluoreszkáló pálmák

az eltévedt hegyek

a kettévált gepárdok

a mezők és utcák porfehérrel fedettek

a csigalépcső se mutat más utat

ami itt varázslat az a vibrafon és zene

fogsorod koszorúzott arany

továbbra sincs szóköz a pont a kérdőjel 

a felkiáltójel a vessző a kettőspont 

a pontosvessző elõtt

nyárutó

fekete nyár van a horizont kékje ellobban

az utolsó traktor mindent beszánt

alkonyat fordul komor estébe

a teremtés újrakezdődik kertünk végében

a sumér akkád trák évszak bennem is így szól 

lebeg a teremtés szava mint a szitakötő

emléked nyitvahagyott ablak gyógyulást nem ígér

hideg patak üt lelkem harangján esti hangot

langyos az este a hanga fenn az égen tündököl

halogató sötétségek seregélyraja

sűrű kobaltkékben a hiányodba omol

halk pukkanással permetez a horizont

már hét sovány fáraóesztendeje nem vagy itt

s nincs józsefem hogy ennek jelentését kezembe adná

a látomás menni készül takard be palástommal

ne engedd el 

s ha elengeded ne véglegesen

monászterek

a bazár külső szegletében

ahol a szegények piaca van

tíztől hatig

leibniz órásmester

fogad

alig találni meg

hosszú sor kígyóz

a vetélkedők embere

órájának

javításra vár

leibniz mester

belepiszkál

de onnantól megint minden 

szinkronban áll

akiért eljön a halál

az nem késhet

a többnyire érzékeny ember anatómiája

műtétből ünnepély lesz

az amputált tagot kitolják

díszes körmenetben

a testet végszóra vetik 

laborare est orare

lázként

izzad a kín amit belédette magát

gyógyíthatatlan kór

rákként fal fel minden sejtet

modern nyavalyát

mutat az

ósdi tomográf

a borús tekintet 

rosszat

sejtet

hívtalak is rögtön

bár a kijelző foglaltat jelzett és

csak sürgősségi hívást fogad

letettem

egyoldalú így az egész

buborékkávált szavaink

az ember nem élhet 
lázadása nélkül
mert
a mély kirakat
ahol alkímiát művel
feszélyezné
kedélyes nászt
ülni
sem lenne mersze
ha hiányzott 
is a valóság 
vetítőre fűzött
turbulens örvénye
titkolná
a világ gyulladássá válik
amely szeret loholva égni
s érezni is siet
jeremiás siralmai
vagy falomlás
sem tartja vissza
bomlását
hercegségünk önimádó
szerkezeti elemeinek
======
a szent nász 
innentöl
sms tipográfia

ez még csak nem is szerelem

eddig nem haltam meg eléggé

tehát ne sírj és feliratokon se törd a fejed

élek zenét hallgatok

de egyébként a random guglilelt 

joan baez

ilyenkor

unalmas időtöltés

kellene valami szépet is mondanom neked

máskor is hazudtam már

a kellemes szavaink füzérbe fonva

idönként megvigasztalnak

ölemben a vállalható világ emléke

jó éjszakát kikötök 

a vjazemszkij híd alatt

ül jobban ül hozzászokik

legjobban ül

boldogul lassan rájön

sok évvel később azaz

ma már

mindnyájan nagyon jó

ismerőseim nekem

„… “

-nak és -nek és akivel együtt

oly sokan vannak

ó felelte

uff ez én vagyok

feleltem

a társalgást érdemes

mintakönyv szerint

így én

ó felelte

mélyebb mélység?

ezeket szokta ön látni?

kérdeztem

és közelről

bele az arcába

sütöttem

az örök billogot

(nem lehet tovább szeretni)

szívünk harmadik pitvarából

szól a pantonim hideg dala

kávét rendel

halottsirat

bátyuskáim

aki kibújt, aki nem, megyek

— [gogol köpönyege]

engedd ki!

————
————

||| Gőz. |||

————

————

flaubert rulez

lázamban mentatea hűsít

álmom nyugtalan vágta 

kigondolhatatlan ez a

nyújtóra vetett test

nyers hajnalhasadásban

lehunyt szem mögött

képzelt tungsram-körte roppan

fénye füstté vált mutatvány

mennyei atyánk glóbuszod

egyik oldalán sem jut hely

lidércek tartanak távol

innentől

keserűbb ez a pohár 

pan bovary c’est moi

edgar allanovics poéma

már egy hete a mamára gondol

mahávíra herceg

doktorként meg lelkeket boncol

már egy hete a mahávíra

mamára gondol a herceg

doktorként meg lelkeket boncol

már egy hete a hercegként

gondol mahávíra mamájára

a doktor?

lelkeket boncol

már egy hete…

épp egy hete…

á hagyjuk

gótama ankhrabló

a menny jóságát

fiatalként tapasztal

-tam úgyis eleget

mekkora is a fele —

meg hogyan is áll a

a helyzet?

a világ felől. ezt

tudjam meg, azt meg

leírjam. életemben

azt mondja a mr.

úristen mélázva —

aszkétaszerzet

-nek láttam magát. sokszor

legalább tízezerszer

az arca kipirosítva

fölteszi valakinek az 

„és újra szomorú“

álarcát

azt bámulom

és rémeket álmodok

(forog. nevet.

)