a csend most csak tükör

a csend most csak tükör

mint amikor a jelbeszéd

mutat fura dolgokat

a pohár bor csak az a fény

amit a hold porzó 

dunyhája rádszakaszt

a test csak felfűtött léghajó

szikrák vénuszbolygói

izzasztanak belül

a vágy melletted remegéssé lassul

a test gonosz visszajelzés

a szerelem kályhacsőezüsttel

permetezett külső alakváltása

a kívánás most csak kifordított

csigaház mint amit 

kitalált szörnyeink viselnek

a koszos hátsó udvarban

a koszos hátsó udvarban 

súlypontot vált az ember 

az ég hínárja belekap 

a kifordult szemébe

táncos lépteit maga alá 

gyűri önnön súlya utolsó 

pillanatban hogy el ne essék

a tűzlétrába kapaszkodik 

te is lehetnél ez a botladozó lépés 

a látványt rejtik a szélfútta felhők 

itt minden szennyes egy-egy madár 

kopár gyászát akasztja magára 

tűzfal kiesett mohái helyére 

a szomszéd bolygó részvétét szúrja 

az ablakok vérző hiányok 

mintha repedések zombikarma 

hasította volna tovább önmagát 

zihálva piheg a benti világ 

munkás nyújt tányért

levest koldulva az esthez 

a kislány füzetbe rajzol 

perverz paródiáját 

egy nyelvtankönyvnek 

a lecke grammatikáját 

bemagoltad hasonlít 

a képzés vagy rag 

ehhez a panelproli tapétához 

ezek a gyapotszedő páriák 

a testvéreid nekik állít feljebb

az utca túlfelén a valóság 

kristálypalotát 

tíz ujjad gyertyatartót formáz 

így viszed lépcsőről lépcsőre 

a lángot amely haragtól kialszik 

és amely bohóc húsától parázslik 

mindenkinek osztasz a fényből 

valaha a padlásfeljáróról indultál 

és te is úgy kaptál tíz ujjad 

begyére egy-egy szikrát 

poliuretán hab tárolja 

az indok melegét a jövő mint 

tollas csibe nyújtogatja nyakát 

a látás lett az isten mutatóujja 

halál bogozza hálóját 

melyet a szabadulókra vet

benned járok szomorú táj

benned járok szomorú táj

elakadt idő porlik az alkonyban

ez a bolygó pásztor nélkül maradt

benned újra szomorú a kitörölt fájl

ez itt a pannon puszta ördög-

szekeret görget a tanyasi szél

büdös lehelete benned jár egy 

szomorú tájábrázolás ostoba

kísértetében

bennünk tovább élnek a legendák késmárkról

bennünk tovább élnek a legendák késmárkról

a május éjszakákon megnyíló mennyei kapukról

azt ígérted ketten kivárjuk

hogy álmodó dolgaink ébrenlétbe forduljanak

kivárjuk az éjfélkor zselésülő pillanatot

amikor minden vétség és nyers kívánság

sűrűszótagú verset kíván felébred majd a vágy

az ég harántcsíkján trocheus lángol

thököly a mélyben egy másik késmárkot strázsál

ketten meglátjuk a szelek hasadékában

a régi várost a valódit a korzó köveiben

a régelmúlt és kifakult nyarak időrendjét

és ugyanazt látod te mint amit én

a sokféle lélek összeér a bábelkor kiosztott

nyelvek egy nyelvé konvertálódnak a lelkek

vágóhídra kerülnek erős bárdcsapással

a szárnyainkat leválasztják miközben

magasba zúdul a mennyei harmat a nagy

és a parányi egymásba illeszkedve ugyanakkora

körvonalat fed le a sziluett szíveken

double your income

a baloldali kereszt az enyém

a szegeket megkésve hozták

vagyok prágából

a vers 

amely lebeg a vizek felett

fejét fölütve a gyönyörben

akkor láttam hogy az éjszakában

nincs is középút

egyszer egy részeg délutánban

egyszer egy részeg délutánban

mikor a tekintet semmit se lát

csak a szem kapar olajos horizontot 

a sóki kompra vártam a fejem fájón

szaggatott a homlokomra a kábulat

rakott villámokat koszorú helyett

a komp késett s lassan elindult egy 

furcsa bárka a mély vízben delfinek

lebegtek a vág bíborszínű csatornává vált

amelyben kavarogtak a mocskos korallok

a parthoz bűzlő szirének úsztak

a bárka mesterének csontvázkeze 

kinyúlt és fizetséget várt

de nem fogadta el az eurót

mit volt mit tennem régóta 

őrzött obulust amit szerencsepénznek

használtam ejtettem tenyerébe

az ujjak összezártak az érme körül

és most megyünk ki tudja merre

putifárné vall

vérbefagyva hozták

a fiút aki régen elveszett

találták sebeiben

bene vale magamagát 

éjbetűnt személyét

a mélység engedi el

az alázat még egyszer 

tűéles kanyarba hajol

poliészter pálmafák alatt

poliészter pálmafák alatt a territórium

beton zátonyán jól nevelt bennszülött áll   

aszfalt cethal vár ótestamentumi utasra

a megálló csak jelzés esetén ninive

kézfeltevés vagy füttyszó ez a kérdés

válasszatok guruló ginesüvegek fogságából

szabadult dzsinnek gurulnak maguk is

ide s tova apokrifek kötésébe rejtet tizen-

négy alá írt öt betű amiből az utolsó jel

olvashatatlan talán egy alef lesz az

vagy egy légypiszokkal tarkított nagy pecsét

tudod a rózsakeresztes összeesküvésből

vagy a boltonok nyúzottember címere

talált süllyed a beton zátony most óriási

kedvezménnyel ez áll a búcsúzáskor utánam 

vetett kiskereskedő reklámcédulán

részeg darvak takarják a napot

részeg darvak takarják a napot

ha fényre vágynék

belőlük kellene kivágnom 

az égrenyíló tetőablakot

lázasan forognak az égen függve

mint érett szőlő fürtje 

s ahogy megbotoltam

megriasztottam a csapatot

szétrebbentek s vitték magukkal

sovány árnyékomat 

paktum nélkül lettem partnere

monsieur belzebubnak

ha ilyen elhagyatott a piréz táj

kinek írhatnám le a kínt

ami gyulladáskén tart fogva

s élnek-e még a világban emberek

s vajon merre lehetnek

mert hisz' az utak mint a szavannákban 

az itatótavak elpárologtak 

a darvak fékezve érnek földet

nincs bennük semmi madárszerű

gyertek ma nem védekezem

osszatok fel magatok közt

már mindörökké kettőnké…

már mindörökké kettőnké marad ez a vétlen 

ágy a búcsúpillantásod belefért a ablakba

okosan fiam okosan döntöttunk mikor 

elváltunk nekünk nagy volt ez a lepukkant 

lépcsőház egyébként szűk tere fullasztott

az évszakok ege itt gyakran meghasadt

és a múltba mutatott ránksült grimasszal

végtelenített hangos veszekedéseket ismételt

kis hazugságok kicsi boldogsággal tele

no lám falvédőfeliratnak maradnak meg csak

az elhallgatott ígéretek ahogy sebeket osztanak

a látvány kínoz ahogy fáradt pénteken jössz a lépcsőn

odarohantam volna de kúlság szabályai kötöttek

édes és savanyu volt az együttlét mint a szósz

amibe belevetettek fűszert múltat szemetet

annak tudását hogy aranyos kislány voltál nekem

adtad hogy az is te voltál az a mindig csacsogó

könyvtárosnő vagy tarantino rajongó vagány csaj 

másra nem emlékszem csak ezekre a védtelen 

ragadozó testi kapcsolatokra ha reggel odahaza 

a vetetlen ágy nekem jut eltakarításra mindig 

eszembe jutsz mint ahogy minden uma thurman sárgában

bosszút áll jelenetben kettőnkért is suhint katanával

# aforizma No.26

rodostók és rodostavak

sziklaszilárd partokon a mesterséges táj ölében

nem találtam meg a tengert csak egy vászon körképpel

lezárt partszakasz volt az enyém ahová befértem

napestig gipsz sirályokat reptettek a kacagó matrózok

a holdon szent cecília játszott egy zárt estély drágán

megvásárolt közönségének divatos dallamokat

a kép hamis memling stílusban készülhetett

az imák se voltak igaziak a szálló portása kém lehetett

de egy különösen hamis pénteken amikor a tenger

kékjébe rothadó sárgát is kevertek a mesterek

és az stratocumulusokat csattogó protézisek szabdalták

meghasadt a vászon és én kiláthattam az igazi partra

hajóra várt a tömeg harisnyás bosnyák kadétok

álltak sorfalat két koporsó várt elszállításra

felzúgott a harang imám és rabbi és plébános

karattyolásába katonai vezényszavak harsantak

az igaz tenger látványa szemet csípett sós könnyek

hulltak eső gyanánt romlott belsődbe horgonyt vetett a 

kinti bábeli világ elriasztott nem vágytál igazi élményre

a barokk koporsó&szemfedél a trónörökösnek és

nejének volt dísz az elmúlás arcaiban ottmaradt

a gúnyos vigyor és amíg így táncol a sötét tenger

az égbe nyúlnak a kapucinus kriptákat övező parkok

és mint a kiszakad dunyhákból száll a fertőző gyász is

az elmaradt spinoza menüett

aprópénzre váltott

kimerült és bizonytalan igék 

képzelik a mondatot

a benyomások kiáltványt fogalmaznak

mindenki mindenki ellen

megértés és felütés

kép tárgyától mondhatni ravaszul eltér

összes tényre

összes valóra

igaz

tény és való

mintha nem érezném

mintha más sem érezné

mert a megoldás

mint valami kémiai

folyamat

pofátlanul

esetleg feloldódhat

a mostban

laikus számára

ez egy jó dolog

alapképlete

nézés pusz türelem

veszett az ég is

veszett az ég is veszett a táj

habzik a horizont szegélye

kiürült elméd akár kaszálás 

után a rét felnézve az égre

ezeregy ördögöt látsz

szarvasbogár keres a világ

korhadt peremén hasítékot

porráomlott az enyém és

tiéd birtokok döngölt sárpillére

lefolyt az óceán magzatvize

a világ végső határán

nomád tűzáldozatban

bizonyosság vált párává

vámbéry dörömböl buhara kapuján

– szamarkand?

– szamár kend?

Elvágyódás

​A pillangó boldogan élt életerőktől duzzadó pillangótestében. Virágról virágra röppent, és nem volt gondja a világgal.
De néha elfogta a szorongás.
„Meddig mehet ez így?“
Borzongva gondolt az éjszakára, amikor álmában Csuang‑ce lesz majd.
Sőt. Talán jön majd egy reggel, amikor nyugtalan álmából felébredve Gregor Samsává változva találja magát.
Ilyen látomások után elszomorodott.
„Bárcsak megint hernyó lehetnék“

leltári számaink

harmadnapon
szuvenír
handmade two lator

kimért kisvárosi kantáta (sorozatszám 201-210)

aelousz zsákjai kioldódtak
felfordult ma a világ
kalimpál a levegőben
tizenhat teknőcláb

nincs ami tartsa világunkat
napóleon kalapja
[hosszan]
gurul az utcán

a szél amely porzó havat kavar

a szél amely porzó havat kavar

belül fú kivül meg hűha

baktatnék arréb de a kör görbejár

az olcsó kannásborért visszalépek

és kortyolom damaszkusz lefújva

zazen a metrón

közeleg a mélység a reciprokértékek és 

az idegvégződések borzonganak felfordult

jákob lajtorjája a koszos mozgólépcső

a hajléktalanok poklába merül faust 

európájának álbarokk a díszlete 

a bozai józsef bemondóhang egy eltűnt 

vico-videotékából recsegve csendül 

a teremtés kacatjai között egyedül vagy

gyönyörű lelsz-e végső kijáratot vagy 

örökké száguldó alagutat keres a tekintet

egy megállónál elméláztál és már csak

coventry artdecora csempézett peronja

mutat utat az otthon ösvényeihez

azt mondják coventryt lebombázták

ez már csak szellemváros papírmakett

eltűnt mint cordoba vagy aleppo nincs 

innen kivezető járat minden csak lejjebb vezet

a földfelszínt szélességi körök szabdalják

amit útnak gondolsz az salamon bányáihoz vezet

patyomkin egy borkalauz elkallódott szerkesztője

de a mélység fölött aljas  a köd varázslata

odalenn mindig kénes vihar van odafenn 

sose kék az ég megkísért a borszagú hajnal

sosemjárt körmenettel teszel végső pontot

józanuló tántorgásaidra azt mondják szent 

patrik barlangja minden európai metróállomás 

azt mondják minden lejárat egy megszabadulás

zihál a lélegzet a rosszul beosztott rémálmokban

ébredés helyett fedetlen csatornanyílás az ablak

ágymeleg polgári szobabelsők polaroid kékjeibe

a barokk város kőnyomatos tájkép

a barokk város kőnyomatos tájkép 

bomló hullákkal teli szent folyamában

lányok mosnak bugyit a vár zárt kapuin

átfolynak a kántáló flagelláns hadak

robottól repedt durva jobbágykéz tapog

a csecsek felé vad sikongatások szállnak

a hídvámtorony kitört ablakai alatt

istókuccse meg nem mondom a légvár tükör-

képét bábel tornyának vagy kerti budinak látom

a holdhoz rozsdás sajtreszelőt támasztanak

úgy vágnak zsíros szeletek a koraesthez

megbukott színielőadás kidobott díszlete

az újrafelhasznált falanszter lehet még bizánc

sőt matinéban akár az elrepült kansas is

nekem a bádogember szerepe jutna

szétmállott zsírpapíron izzik a végszóra váró 

szavak amplitúdóban rezgő lenyomata

dorothyn végigmentek a győztes bulgár hadak

a testnek amely hanyattdobva a sárba hever 

a tánclépésben távolodó tisztikar dob csókot 

a mélység magzati keringésében pangloss 

szólamokat mutat az elveszett idő helyett

mindezek ellenére én megint a szívet választanám

egy körfolyosó gangja a mellkas bordázata

ahonnan mélybetekintve dárdarázó mester

színdarabjainak tapsolhatsz a sok csalódás 

a gyomorban oldódhat tápláló hidráttá

a deszka krétajele üt számot a szemedbe 

reccsen a lejárat a sötétlő keretben

csínomok holubárok etc.

úgy rejtegetik a háborút mint az öreg alkesz az olcsó vinkót
könyörögsz kínálnának meg legalább egy olcsó csatával
ha háború legyen háború a kék gecik a zöld gecik ellen
a szkipetár huszárok a patagón dragonyosok ellen
meg gurkák fallschirmjägerek dzsidások is kellenének
egyenes adással hídonátvonulással de nem semmit se kapsz
úgy kell lopnod egy kis helyi csetepatét zugforradalmat
az united fruit igazgatósága persze alumínium plusz üveg 
-palotából néz ki fegyveres őrizettel így szépül kis hazánk 
vagy legalábbis a banánt így csomagolják de én háborút 
akarok röpködjenek a blazírt karok és rendek régen mi 
minden járt egy nagy pakkban a kaland mellé az uniformis 
is csicsás volt nem ez az olcsó kínai utánzat meg hát
az öreg strauss írta a marsot a lábadalávalót a lányok
meg zokogtak amikor bevonták a határvárosunk huszár-
ezredének a zászlaját unikornis díszítette vagy az tán
a régebbi korokban volt lehetett a fene se tudja 
keverednek ezek a dolgok az emlékek hányásfelületén

a rohamsisakot anyád szidolozza másként fest a fotón
fény csillan visszavonhatatlan annalesekben leszel snájdig
találj meg még néhány álmot a királynő is tiszteletét
teszi holnap kihajóznak a srácok a úgy kell beszöknöm
zöld tenger tele volt mindig is mókás szörnyekkel
nem szeretnék velük álmodni a bajtársaid rettegnek
gargalizálsz tükörnézel visszaszólsz fiuk nincs mitől 
félnetek én már sokadszorra halok meg higgyétek el
mindent meg lehet szeretni nem olyan nehéz

javert alászáll

a titok tartja a vízköpők fejét

minden hétköznap egy próba

másként szól hozzád a tegnap

a halál röhögve behugyozott 

lucskos nagymama amelyet

soha nem mutattak be neked

egy gnóm amely kiesett az időből

te is ez vagy ez a fogatlan vénség

a romlás téged se kímél roncsként

tekintesz magadra a túlzott 

szabályismeret pokolba mutat

[plusz]

a alvilágban mindig süt egy nap

a látszat torzító tükrökkel mulattat

kékszakáll kastélya még egyszer

a mélyből felbukkan elveszett

gránitkövekkel szegélyezett utakon

a hold fürdik benned keres tisztító-

szereket két tekeregő kígyó készül

megfojtani még a bölcsőben

[mínusz]

nyár rejtezik a pátosszal fűtött

szavak mélyén bolyongva leütöd 

hét kopott folyosó hét lakatját

egy gyilkos salto mortáléra 

jut már csak időd az örökkévalóságból

pannon táj maringotkákkal

mélybenyúló gyökerek közt szenderül az emlékezet

sokszor újrapingált írásjeleket feszít tapintható keretbe

klorofill színezi a talajon kiütköző mintáinkat történetté

amit mész old fel az hamuban szoborlik öröklétté

kínzóbb a seb az inak s a hús nélküli csontváz tapintható

halál okozta vágásában turkászó ujjaknak

csak egy katona maradt holtan a csatatéren

a szem csarnokvize kocsonyává dagadt

üres tekintete az égre fűzött éles húr

nehéz hátat a sáros földgolyónknak vetve

a lövészárokban tartja most a világunkat 

csak ezért létezhetünk mert ez a fickó 

nem engedi ránkzuhanni a kanyargó mennyet

mindent ami befog a tekintet hamuzsírral jegyeznek 

fel s a koordináták mélyére nem jut már térkép

a nap ellipszispályája ugyanaz mint amelyik tegnap

a holnapnak más perforált látószöget mutat

a holdnak más perforált látószöget mutat

a teremtés úgy észrevétlen hogy a fénye megváltozott

és vacog az ember ha az elmúlásra gondol

nyers kén mocsárszaga folytja meg lélegzetét

nem maradt semmi más csak a vitéz mutatványa

a sztratoszférában megannyi sikeres 

schlieffen terv papiruszfoszlánya kering

az ismétlőpuskára tűzött szuronyra az örök 

emlékezet paszulyindái kanyarodnak

lángol az ember lángban áll a baka

lángban áll a tisztás

a jövő a koronák magas fényében a pokol

aki magyar a mélybe pihen körülötte a 

mindennapi tárgyak amit nem vitt el a tatár

török labanc vallon talján sereg

a teremtés úgy kezdődik hogy a napkirály 

nem küldi felmentő seregeit a tisztás lett

a gyűjtőhelye az elképzelhető dolgoknak

ha ez most még mindig csata akkor az 

már csak a halott katonáé pompás szun-ce 

és clausewitz idézetautomaták nyomnak

a feljegyeznivalók annalesébe lábjegyzetet

az emlékezet ezen bűzlőn sugárzó bolondján 

a kis katonán

áll vagy bukik az emberiség üdve mosolyával 

eget hasít a mennyei csatornák mögött láthatóvá 

válnak bajtársai az ezerszer elhullott ármádiák 

átlátszóvá válnak a lélek piruló buborékjai hallod e 

dávid király zsoltárait a felhőkből a halálból 

szólnak glóriádnak árnyékot adók korzóján 

amíg a dicső hadvezérek rég elporladtak 

szegény uriás vívja szegényes csatáját

telefonkönny

a madarak épp lemaradtak

az utolsó nyári fotóról

valami történt 

elveszett néhány holmi

vagy így ért véget

az egész

furcsa tekinteteink fölött

napirendre térsz

mindent kidobsz a szeméttel

még csak részletekben találkoztam

a gonosszal,

hol itt egy farkinca

hol egy ügyvédi pecsét

de pl. már gyerekként

sokat olvastam a híres bűntényekről

sorozatgyilkosokról

süketen született szavaink

elhalnak a sirályok pályáin

a móló a strand

a búcsú a stég

ilyenre sikeredett

marianne sägebrecht song

álmos fogoly kér bebocsátást

beázott mennyezetek

ténfergő szobáiba

a nagy futást megfutotta

minden utcasarok egy temető

minden vágy kinnfelejtett rozsdás

hordóban lángralobbant szurok

nincs hang nincsenek új ragok

mindig ugyanaz a fogadalom

a mai nappal megváltozom

a zsibbadást amit más 

is ócska palástnak érez

ezen az este levetkezem

színes az élet a lezárt ketrecekben

mutatványra idomított vadak pihegnek

forróság a mardi gras az ünnep

egyetlen menekülési terv remekül 

sikerül a sokszor felpróbált tetemben

a mélybenézés olyan…

a mélybenézés olyan mint a szikszalag

amelynek feladata csak annyi hogy

összefogja a magyarázattá folyó időt

szabályos mérőónt sem azért tart az ember

hogy megnézze melyik a visszafele vezető út

most nem veszítem el

most nem veszítem el belülre rejtem

a szív kamráinak durvángyalult polcaira

épp ilyen titokra várnak anubisz korsói

épp elférnek két deszka között be 
is szorulnak kissé megdöntve

hallod ahogy koppan a cserép falához a

vergődő lélek elképzelem hogy elhasznált

oxigén után kapkod ez a képzelet játéka

nem oxigénvágyó a lélek lépek az első 

lépcsőfokra teszem legyengült lábam

a képzelt lépcsőfok holografikusan 

megremeg de tömör támaszt nyújt lépéseknek

csak látni ne kellene mert bizonytalan

lesz minden begyakorolt mozdulat

atonális elmúlás

minden láb csak jegyzet

mosdatlan szavú szörny

barokk könyvszörnyeteg

melyhez elfelejtettek

tartalmat fűzni

újrahasznosított szemét

húz jelet vártól várig

kitart-e holnapig

a felperzselt föld ítélete

raguza elveszett hídjai

az élet a bordák mátrixában megbúvó fertő 

melódia nélkül ritmus nélkül quasimodo által 

félrevert harang a légzés üteme hozzásimul

az idő cölöpsorán kivert dallamtalan kántáláshoz

a glisszandó elcsúszik a nedves 

háttéren a puzonszekció késve válaszol 

remixelve leadhatod ezt is ünnepi ódának

that is the question

szegény yorrick merre vagy

nálad maradtak a kulcsok

never enough sátídrof

I

él az akit eltemettek

hajnal pőre peremén

lépked kukoricacsonkolt

mezők tág sziluettjébe 

árnyak fúrnak mesét

álmos madárseregbe szürke fény 

ébred mint akit megzavartak 

bánatos álmában

II

rejtelmek hideg mezejébe

nádtenger mélyébe

szakállak nedves rejtekébe

rég elveszett betonhíd vezet 

mocskos patakfolyás

mocsárlázas iszapjába

elveszett gyöngyök

jeleznek ingujjgomb rang-

jelzés csillagárny remetét

III

hajnaltól borzong a nézés

sokszor előbb látott 

igejelentés robban a retina

mögött vörös szemhéj

védelmében homo 

sapiens sapientii nevetést

imitál az ázott répaföldeken

IV

a tét fut a határ gerincén

mámoros lépteket csókol 

a horizont nyitott kapuján

egy igékkel teli mondatot szegez 

a puszták gyereksírjai fölé

egy végső ukázt vés aki

rovásol minden halottat 

a menekült nyár hevén 

diadalt arat a talán