a bérbevett pokol

megjelent buddha az árvízen

csajkából lelépett hirtelen

teve tuvudsz ivígy jávárni?

az alfasugárzással szennyezett

a hűtőmágnes felizzott

mindenegészeltörött

bűnbánó magdolna kárpitot hasít

száraz kenyeret tör borba a dzsentri

s ma megint feldarabolták nagy-magyarországot

dies irae est non hungariae

odaférkőzött az ördög

asszonyom

ön ezt most elnézte

túl széles margót 

tetszett húzni

a valódi történetnek

nem hagyott helyet

h.h.holmes emlékballadája a letűnt nők idejéről

felhők lágyított fátylát terítem a látványra

ahogy virágok közt szökkenve jársz magad

ahogy borotvát viselsz majd a cipők helyett

az én időm a múltbamerült penészes idő

a fájdalom mindig válasz az örömre

csak vedd magadhoz a kéjt még egy percre

s türelmesen várj hogy a tüskét

mely szívedet kegyetlenül kínozza

kiszabadítsam

ollallá, beketow cirkusz

körhinta lánca ázik az esőben
egy elkésett gondolat fut át 
agyadon és mint az elefánt trombitál
és glóriájával védekezik a helyi szent
a céllövölde magától kifordul
rossz slágert táncol kölcsönvett ritmusban
a hangszórókból ömlik a sáros melódia
sár mindenütt

mindent ellep
mindent befed
minden plüssállat ázott
a színekben kifakult orrgombok
neonvényben villódznak
talán az utolsó ítélet angyala 
vesz kólát az automatából

jegyeket tapos a gödelmélybe
a könyörtelen városi eső
nincs szomorúbb most 
a pozsonyban
fogvatartott trópusoknál

a csata eldőlt

hív a tánc, a tánc: a mámor halízű szelete.

nosza! – nógatja lábaidat –

ütemtelen dallam keres kibúvót.

hív a tánc, a tánc: márványbálna szédület.

magam vagyok Loki, a tolvaj isten,

magam vagyok a harsona,

mely az utolsó ítéletkor szól majd

[kintornás leszek, katona!];

magam vagyok a gaz testvér,

a baloldali lator,

aki feldönti, lám, a malomgátat.

„a mindent szabad… “ vágyat meg

ingyen hozom.

akkor még egyszer…

# idézet16

# idézet15

az éjjel fölriaszt

az éjjel fölriaszt szívemet az eső veri

bekúszik a kinti derengés a küszöb alól

ami nappal éles körvonal az most 

csak gyanakvó sejtés a szobában

vagy talán a szoba sincs már (a reggeli 

falak csak a belső képzelet megtűrt 

szélességeinek rajzolnak külső határt)

forogva hallgatom az eső koppanását 

a megfordult rend amplitúdója 

hangosítja fel a semmi hangját 

amit előtte ámodtam feloldódva

keveredik a jelenlévő neszekkel

szörny kacsint a sötétben netán vagy

démon mutat be kötéltáncos mutatványt 

polipkarja a semmi manézsán az idegek 

zsinegelt húrján halk glisszandót pendít