teraszon

tökéletes az eső cseppje

ahogy végigfut a papírból

fűzött tulipánokon

beszivárog a lázas

hajtogatásaid közé

sötétben

az utolsó lépés a legóvatosabb

a sarok közelében elvesztettem 

a tudást hogy hol lehetek

melyik fal lehet amelyik utamat állja

túloldalon babilon vár vagy a káosz mély vize

éjjel minden hold kék a gigantikus

mélykéknek csak a fényét engedem be

a hab ami lefolyik rajtam 

a tapéta vízesésébe ömlik tovább

polcok jelölik a kárpátokat

szálka mászik körmöd alá

az utolsó lépés óvatosabb

mint az azt megelőző csordarohanás

polcok takarják a kárpitokat

a vízesés csak lassan enged magába

lábujjaid tapogatják a lépés lehetőségét

isten megismerésének negatív útját

a fagy mentaíze

ami lustán kicseng

a szappan mélyéből

marokból csusszanó

habzó telihold 

kerek és fényes

mint a paci segge

mint az ájtatos

és elmaradt kenet

a tenger fölé árad

a maradék város

habjából a koccintás

hangzik ki és ring hosszan