sztriptichon

mint a téli játszótéren a hinta
olyan egyedül maradt az ember
kifogyott a széles park hordóiból a bűn
amire búcsúcédulát válthatna

triptíz

íme a beígért fehérzaj is

a gáz sziszegve ömlik

most már nem tágíthatok

a mai fejemet helyezem a sütőbe

rád nem is gondolva várom a puhuló éjt

árokváltás

ágak és gyökerek fölcserélődése

kibontott hajként szálló gallyak

a mély árokba gyűlt csontok roppanása 

benned pedig el nem gondolt 

testrészek moccanása ilyen a 

ráeszmélés a surranó gondra

minden közelítés csak homályosabbá

teszi a látást markodban sárgul

a kitépett gyökér halványuló tünemény

a tér iszonylása mélységében szomjas

az idegek parancsra vetkőznek

odabújása a halál megcserélt sakk-

figuráihoz a mély finomra szitált avarban

bújik rád vár hogy elnevezd a dolgokat

és a hang úgy koccan az égen kanyargó

gyökerekhez mint ahogy a szekreter metszett

kristályai remegnek a nyíló ajtó hullámaiban