a május éjszakákon megnyíló mennyei kapukról
azt ígérted ketten kivárjuk
hogy álmodó dolgaink ébrenlétbe forduljanak
kivárjuk az éjfélkor zselésülő pillanatot
amikor minden vétség és nyers kívánság
sűrűszótagú verset kíván felébred majd a vágy
az ég harántcsíkján trocheus lángol
thököly a mélyben egy másik késmárkot strázsál
ketten meglátjuk a szelek hasadékában
a régi várost a valódit a korzó köveiben
a régelmúlt és kifakult nyarak időrendjét
és ugyanazt látod te mint amit én
a sokféle lélek összeér a bábelkor kiosztott
nyelvek egy nyelvé konvertálódnak a lelkek
vágóhídra kerülnek erős bárdcsapással
a szárnyainkat leválasztják miközben
magasba zúdul a mennyei harmat a nagy
és a parányi egymásba illeszkedve ugyanakkora
körvonalat fed le a sziluett szíveken
