él az akit eltemettek
hajnal pőre peremén
lépked kukoricacsonkolt
mezők tág sziluettjébe
árnyak fúrnak mesét
álmos madárseregbe szürke fény
ébred mint akit megzavartak
bánatos álmában
II
rejtelmek hideg mezejébe
nádtenger mélyébe
szakállak nedves rejtekébe
rég elveszett betonhíd vezet
mocskos patakfolyás
mocsárlázas iszapjába
elveszett gyöngyök
jeleznek ingujjgomb rang-
jelzés csillagárny remetét
III
hajnaltól borzong a nézés
sokszor előbb látott
igejelentés robban a retina
mögött vörös szemhéj
védelmében homo
sapiens sapientii nevetést
imitál az ázott répaföldeken
IV
a tét fut a határ gerincén
mámoros lépteket csókol
a horizont nyitott kapuján
egy igékkel teli mondatot szegez
a puszták gyereksírjai fölé
egy végső ukázt vés aki
rovásol minden halottat
a menekült nyár hevén
diadalt arat a talán
