a szív kamráinak durvángyalult polcaira
épp ilyen titokra várnak anubisz korsói
épp elférnek két deszka között be
is szorulnak kissé megdöntve
is szorulnak kissé megdöntve
hallod ahogy koppan a cserép falához a
vergődő lélek elképzelem hogy elhasznált
oxigén után kapkod ez a képzelet játéka
nem oxigénvágyó a lélek lépek az első
lépcsőfokra teszem legyengült lábam
a képzelt lépcsőfok holografikusan
megremeg de tömör támaszt nyújt lépéseknek
csak látni ne kellene mert bizonytalan
lesz minden begyakorolt mozdulat
