az utolsó traktor mindent beszánt
alkonyat fordul komor estébe
a teremtés újrakezdődik kertünk végében
a sumér akkád trák évszak bennem is így szól
lebeg a teremtés szava mint a szitakötő
emléked nyitvahagyott ablak gyógyulást nem ígér
hideg patak üt lelkem harangján esti hangot
langyos az este a hanga fenn az égen tündököl
halogató sötétségek seregélyraja
sűrű kobaltkékben a hiányodba omol
halk pukkanással permetez a horizont
már hét sovány fáraóesztendeje nem vagy itt
s nincs józsefem hogy ennek jelentését kezembe adná
a látomás menni készül takard be palástommal
ne engedd el
s ha elengeded ne véglegesen
