Kórház a város szélén 1 x 01 – Az évforduló

​Baleseti helyszínelőkre közelit a kamera, a helyszín a csehországi [kitalált] Bor városa, időpont a hetvenes évek közepe. A mentők még nem érkeztek meg ezért a rendőrség tereli a népet, mégpedig elég ravaszul, a terelő (juhász) rendőr a kollégája takarásában működik. Egy sötétkék Zsiguliból egy VIII. Henrik szakállú férfi ugrik ki, és „orvos vagyok, engedjenek“ arckifejezéssel a baleset áldozatához siet. Bepattan a hátsó ülésre és megállapítja: habár a sebesült kevés életjelet mutat, de még él. Ebben a pillanatban megérkeznek a mentősök is, VIII. Henrik bemutatkozás után (Sova doktor) rövid helyzetjelentést ad. A mentők vezetője rövid révületben morzsolgatja a hallott nevet „Sova, Sova?“ majd felordít: – Nem rokona Sova főorvosnak?
De a Zsiguli már messze száguld. A mentők behajtanak összekanalazott áldozattal a helyi szocreál kórház bejárata elé. Főcím.
Az agilis orvos tényleg rokona Sova főorvosnak, konkrétan a fia, és most Sova Sr.-hoz siet családjával (egy db nej + egy db tízéves lány). Sova főorvos csöndes környéken megbúvó elegáns villája láttán pár Johnny Rotten és Lukács György gondolat is felmerül a burzsoá kultúráról. Karel (Sova Jr.) eligazítja a családját és belépnek. A nej rossz előérzettel visszafogott viselkedésre kéri férjét, aki mindent meg is ígér, de persze ebből se lesz semmi. Karel már most úgy pörög, mint a jáchymovi uránbányákra kapcsolt mókuskerék.


A villához saját házvezetőnő is dukál, aki az Ema névre hallgat, szomorú basset-hound tekintettel és plusz ötven kiló fölösleggel elhízottan piheg. Mindez nem akadályozza meg, hogy ne szigorúan fogadja a késve érkező ünnepelteket (ti. a fiatalabbik Sova tízéves házassági évfordulója az apropó az ünnepségre). Karel csókokkal engeszteli Emát, aki csak ímmel-ámmal tiltakozik, és elérzékenyül a nagylány láttán. („Ha ezt a nagyasszony megélhette volna... “ De nem érte meg, dadus... )

Az idősebb Sova, egy római centurio arckifejezésével foglal helyet az asztalfőn, a társalgást és a humor elemeket átadja a ajelenlevőknek, (azaz másik fiának és annak nejének), vidámabb adomáknál azért megenged magának egy visszafogottabb mosolyt [a lakásbelső nem cáfol rá az előzetes elvárásainkra, klasszikus antik bútor plusz festmények mindenütt].
Karel egy könnyűlovassági rohammal indít: ugyanazzal a lendülettel lép a szobába, kér bocsánatot a késésért és tapizza le a sógornőjét is, aki fejcsóválva törölgeti a szájra adott csókot. Pár perc kell csak Sova Jr.-nak, hogy számunkra is elhelyezze a saját családfáját: a Sovák mindig is baleseti sebészek voltak, a tétova macerálás, mint a belgyógyászoké, nem jellemző rájuk, rá is reccsen az öcsikére, aki nem a családi vérvonalat folytatja, hanem mit ad isten belgyógyász. Gratula, ember, az elefánt a porcelánboltban performansz csillagos ötösre sikeredett.
Közben azért az egészségügyben és csatolt intézményeiben is zajlanak a dolgok. A szálláson egy tétova leányka tipeg az utazótáskával, a szúrós tekintetű portárs hölgy egyből leveszi hogy a szállást keres, csak annyiban téved, hogy nem nővér, hanem doktornő a kishölgy: Alzbeta Cenková, sorozatunk egyik fontos szereplője. A táskáját itthagyná köszönettel, amíg benézne a kórházba, és igen, eltalálták, a baleseti sebészet lesz a munkahelye.
A mentőböl kikanalazott sérültet a műtőbe juttatják, itt egy aneszteziológus hölgy próbálja az alapvető standard életfunkciókat; úgymint lélegzés, pulzus, a normális mederbe terelni. Egyelőre nem sok sikerrel. Králová doktornő (Dana) egyébként a sorozaton belüli rettentően erős „szomorú szemek“ mezőnyben is tuti dobogós lehetne (a távoli Bajorországban a sorozat megnézésekor itt dönthették el, hogy a egészségügyi dolgozók bajor gyártású verziójánál csupa vidám embert alkalmaznak). Majd riadóztatja az érintetteket, igen, még Sova főorvos urat is, a hangulatos családi bájcsevelyt félbe kell majd hagyni.
A történet fonalának felfejtésében most az orvosi szobára kalandozunk el: Vanek úr és Falstaff eltitkolt szerelemgyereke, a szolgálatban levő, Strosmajer doktor ébredezik édeskés álmából. Hunková nővér nyit rá, és tájékoztatja hogy a megfigyelt beteg lábadozik, de annyira azért nincs jól. A dialógusból az is kiderül, hogy a nővér nehezen tenne különbséget az „és“ és a „csak“ között – a doki által előírt gyógyszer mellé (biztos, ami biztos alapon) a máskor alkalmazott orvosságot is a betegbe juttatta. Strosmajer (aki amúgy Sova főorvos helyettese) egyre lilább ábrázattal okítja a megszeppent Hunkovát, míg végül ajakit elhagyják a mára már legendássá nemesült szavak: „Ha a hülyeség fájna, akkor maga már rég ordítana.“ Itt már a nővér is úgy gondolja, neki elég lesz a napi sértegetésekből, és elviharzik.

A doki ugyan még szívesen folytatná az toporzékoló ámokfutást, de a Hunková eltűnésével keletkezett űrbe az újonnan érkezett Cenkova doktornő érkezik. A kölcsönös bemutatkozás után Strosmajer átmegy K. und K. gavallérba, és kedélyesen felhívja a figyelmet hogy a doktornő a második Betty az életében. A kollegina felvont szemöldökére ki is böki, hogy Erzsébet királynő az első, amin hosszasan elszórakoznának, de sajna erre nincs idő, az előbb felvázolt műtőből riasztják a szolgálattevőket, tehát munkára fel, ifjúság. A doktor kerít még egy köpönyeget élete második Bettyjének, és kedélyesen elindulnak a műtő felé. (A Vészhelyzetből megismert ajtócsapkodásos, futás-közben-műtünk, kapkodva-újraélesztünk megoldások a korabeli, népi demokratikus Csehszlovákiában nem lehettek túl népszerűek.) Cenkova doktornő agyán itt még átfut: „Hm, hát nem is olyan rossz az az osztály. Jó hogy nem mentem fogorvosnak.“ Hát nem, korai ilyet még megállapítani, de azt megmondhatom, hogy nyugtával dicsérd a napot.
Sova villa: a fődokit telefonon instruálják az osztályát érintő válságról, és sürgősen berendelik. Sova mester a szobából kihallatszó Karel nagymonológot hallgatva megkönnyebülve sóhajt, majd a fájdalmas arcot kissé nehezen magára öltve bejelenti: „Most muszáj bemennem, erre esküdtem föl, “ Egyedül Ema bánata őszinte.
Sova Sr. már beöltözve halad a műtő felé, amikor a rend éber őre megálítja és Premysl Rezek felöl érdeklődne. Látjuk a prof tekintetében az „az meg ki“ értetlenkedést, de kiderül, Rezek nem más, mint a műtőben darvadozó beteg, aki miatt riadóztatják a járás hadrafogható egészségügyi szakembereit. Nem mellesleg a helyi hokicsapat büszkesége, csehszlovák válogatott, a jövő nagy reménysége, ami nem kis teljesítmény lehetett a helyiektöl a Poldi Kladno + Sparta Praha + Dukla Jihlava triumvirátus hetvenes évekbeli diadalmenetét elnézve.
A műtőben Strosmajer kevés optimizmussal a szemében épp a jövő nagy reménységének pozdorjává zúzott lábát emeli rá egy kötszerekböl és fémvázból rögtönzött alátétre. Majd nagy elszántsággal egy kézifúróval veselkedik neki a lábszárnak, a kamera megkönyörül rajtunk, és ezt már nem mutatja.
Sova lép be a műtőbe, félresöpri a bemutatkozni szándékozó Cenkovát és egy pillantással felméri, hogy ehhez az esethez ide kevesen vagyunk, emberek. Még, még több szakembert, száz orvost, ezeret. Az operába lazuló kollégát akár az előadásról ki kell rángatni, de izibe, és persze jöjjön be Blazej doktor is. Cenková szomorúan somfordál Strosmajer résztvevő tekintetébe, és ketten együtt arra a meglepő megállapításra jutnak, hogy első blikkre nem sikerült kivívni a főorvos rokonszenvét. (Közben újjáélesztés is van azért a háttérben, de Sovának ez csak laza ujjgyakorlat.)
A műtő diszpécserhölgye odahaza hívja Blazejt, ami a telefont felvevő feleséget meglepi egy kissé, ő ugyanis abban a hitben volt, hogy ezen éjjelen a férje a szolgálatot ellátó orvos a traumatológián (mi már tudjuk, hogy Strosmajer az.) Blazejovában felébred a féltékenység ördöge és Blazej doktor érintő apróbb infók kibökésére ösztökélné a diszpécserhölgyet aki viszont rutinosan lepattintja. Blazej, Blazej, te nem először csinálhatsz ilyet! A nej kétségbeesetten szorítja magához az összetéveszthetetlen KGST-tervezésű szürke telefonkagylót, és tárcsázza a traumatológiát.

Ahol hebehurgya Hunková mellett a csodaszép, ámde bánatos szemű (esküszöm, ma már több ilyen nem lesz) Ina nővér a szolgálatos, és szerencsénkre ő is veszi fel a telefont. Rutinos Blazejova-szakértőként pár szóval megnyugtatja a feleséget: igen, a doktor úr munkában van, csak épp az urológia kölcsönkérte halaszthatatlan konzultációra, de már hívja is a doktor urat, és küldi a műtőbe. Húha, valakinek itt nagyon falaznak.
A drága Ina máris tárcsáz, de az urológia helyett egy harmadosztályú vendéglátóipari egységbe: George Clooney csehországi permutációja, Blazej doktor egy négytagú társaság tagjaként veri a blattot. A nővér röviden tájékoztat, a doki hálatelt szavakat rebeg és máris indul, Ina olvadozik. Felajánlja (magát) hogy megnyugtatja a háborgó nejet, de Blazej ezt köszönettel elhárítja. Rutinos rókaként saját maga szereti megnyugtatni a megnyugtatásra szorulókat.
Blazejnek nem lehetett jó napja a kártyaasztalnál, vesztesége 580 csehszlovák korona, ami nem csekélység, a mai árfolyamon kb. 200-300 euró körüli összegnek saccolom, de fizet, mint a katonatiszt. Talán csak az vigasztalhatja hogy aki szerencsétlen a kártyában, szerencsés lehet a szerelemben ... Még kitölt egy receptet a pincérnőnek (ami régi ígérete lehet), megtekint egy eladásra kinált Hondát, (sajnos pénze nincs rá) és már száguld is a kórház felé.
A műtőben egy kisebb társaság gyűlt össze, de szükség is van ennyi szakértőre, mert Rezek barátunkból nehezen lesz már válogatott. Sova Prágából is lerendelt egy nemzetközi tekintélyű docenst. Mindenesetre stabilizálták a beteg állapotát, ami annyit tesz, reggelig talán nem hal meg. A fődoki mindenkinek köszönetet mond és aggódó szívvel hazaindul.
Aggodalmának lehet is némi alapja, mert otthon az előszobában Ema tájékoztatja a szokásosnál is mélabúsabb tekintettel, hogy most értette meg a néhai nagyasszony gondolatát, miszerint Karellal még gondok lesznek az életben. Idősebb Sova vesz egy mélyebb levegőt és „jöjjön, aminek jönnie kell“ sóhajjal lép a társalgóba, ahol ifjabb Sova már teljesen rémuralma alatt tartja a társaságot. Nagymonológjának témája a szerénynek nem mondható „az idősek nem adják át a helyet a fiataloknak a társadalomban“ dolgozat. Szerinte apja korosztálya túl görcsösen ragaszkodik a pozíciójához és társadalmi rangjához, emiatt a fiatal titánoknak nem nyílik tér az érvényesülésre. Apja szelíd felvetését, miszerint soha nem állt útjába a tehetséges ifjaknak, hanem minden alkalommal bátorította őket, hatalmas dühvel szakítja félbe és finom riposztban válaszolna ha Ema testsúlyát meghazudtolva Usain Bolt tempójával nem suhanna át a helyiségen, hogy Karel kezéből kicsavarja az eddigre jócskán megcsappant Karpatské Brandy palackot. Kínos jelenet, nagyon kínos.
Karel neje harcolja ki a búcsúzkodást. Sova Sr. mélyen az asszony tekintetébe nézve köszön meg neki mindent, ekkor súgja meg a nej, amit már sejthettünk is, hogy Juniornak problémája van a munkahelyén a felettesével.
A kórházban a fárasztó szolgálat után, az egyik üresen álló orvosi szobában Strosmajer ágyaz meg védencének Cenkovának. Aki bár, legszívesebben tiltakozna, de belátja, most a szálláson nem akadna gondnok, aki kiutalná számára az alváshoz szükséges holmikat. Kioszt még egy ártatlan puszit a dokinak, és magára maradva itt az ideje a számadásnak. Nagyon magányosan néz ki a jelenet zárásaként az elgondolkodó doktornő, húzza a napvégi strigulákat képzeletbeli jó dolog - rossz dolog rovatba.

Új nap virrad világra, és új nap a traumatológián is, ami a reggeli osztásával kezdődhet: a két éjjeles nővér térül-fordul a tárcákkal, amikor felbukkan a fárasztó műszak után a fáradt Blazej doktor is, aki nem felejti el megköszönni Ina kamuflázs akcióját. A nővér szeme felcsillan, és Ina azonnal doromboló robotpilótába kapcsol, a kettejük között vibráló feszültséget az árgus szemmel figyelő Hunkova nem tudja nem észrevenni. Szerencsére nem ejt ki kezéből semmit. Ina felajánlja hogy szívesen fözne kávét a doktornak, ami sokkal, de sokkal jobb mint a büfében kapható, a doki pedig nem mond nemet.

Strosmajer is éledezik, pláne hogy mellette Blazej prüszkölve mosakodik: ez pedig alkalom az öregnek arra, hogy felhívja a figyelmet a „mosakodik“ ige többszörösen is rejtett, szubtilis jelentéstaltalmára, amit Blazej blazírtan vesz tudomásul, de elutasítja a „Cherchez la femme“ irányvonalat. De pechjére Ina jön a beígért kávéval, sőt a vállalt feladaton túl, sütemény is figyel a tálcán, pénzt nem fogad el. Strosmajer ekkor már szájtátva konstatálja Blazej újabb sikeres hódítását, de annyira azért nem reked meg benne a szó, hogy ne fejtené ki, hogy már huszonöt éve dolgozik az osztályon de neki még senki nem kedveskedett kávéval.
Jáchymová főnővér jelenik meg, egy olyan frizurával, amit utoljára a Cseh-Morva Protekturátusban láttak Heydrich titkárnőjén. Azért jött, hogy a Hunkovát ért sérelmeket számonkérje Strosmajeren. A doki persze az elhangzott szavak pontos jelentését vázolja inkább, és kikéri magának, hogy hülyének nevezte volt a nővért, felidézi a pontos körülményeket és elhangzott mondatokat. Blazej jól szórakozik, Jáchymová nem annyira, mielőtt távozna, még megfeddi Strosmajert, hogy nem kellene sértegetéssel elriasztani a nővéreket.

Távozása után egy újabb fontos szereplő teszi tiszteletét történetünk már-már eposzivá duzzadó gárdájába: Cvach doktor lép be frissen és önbizalomtól duzzadva. A hétvégét amerikai szaklapok olvasásával töltötte, és most ezzel szekírozza a kollégákat. A fáradt Strosmajer és a fáradt Blazej tekintetében valami felcsillan, (Leginkább a kanál vízben való fojtogatás vágya). A „Biztosan ti is olvastátok“ felvetésre Strosmajer csak annyit dünnyög, hogy a Jancsi és Juliskán kívül nem jut másra ideje.
Sova Sr. dúdolgat gondtalanul a folyosón „Egy új nap mindig új reményt ígér, A végtelen sötétjét tépve szét… Te csak várj, míg felkel majd a nap “, amikor a hokipalánta-szülök érdeklődnek fiuk állapotáról, és hogy mikor vihetnék el Prágába, ugye a sokkal jobb kórházi körülmények közé. A fődoki ezen bepöccen, és jelzi, nem lesz olyan hamar szállítható állapotban a kis Jágr. És amikor már azt hinnénk, kimerítette az egy napra eső hülye kérdések kvantumát, két funkcionárius bukkan föl a Bori Dudások csapatától és Rezek sportszakmai visszatérésének napját szeretnék megtudni. Facepalm.
Cvach az új kolleginával ismerkedik. Az öreg Sováról olyan kimerítően tájékoztatja és olyan finoman lehúzó jellemzést ad, hogy más embernek elvenné a kedvét a bemutatkozástól, nem így Cenkováét, akit nem olyan fából faragtak. Legjobb lesz, ha most rögtön tiszteletemet teszem az oroszlán barlangjában, gondolja és így is tesz. (Figyellek Cvach! Geci vagy!)

​És úgy tünik, a kollegina mostani bemutatkozása jobban sikerült, mint az éjjel, mütöben. Sova elnézést kér gorombaságáért, de amikor betegröl van szó nem ismer se embert, se munkatársat. Ezt Alzbeta el is fogadja, maga se gondolja másként.
Sova viszont felteszi az ezerkoronás kérdést: meddig szándékozik a traumatológián maradni? Mert hiszen nyilvánvaló, hogy minden osztályt tüzetesebben megvizsgál az ember, mielőtt meghozza végleges döntését. Bár Cenkova se köpni, se nyelni nem tud, azért még elrebegi, de hisz már döntött. Azért van itt, mert mindent mérlegre téve úgy gondolja, hogy a traumatológia az a szak, amit neki találtak ki. A főorvos szelíden lenyom egy olyan antifeminista beszédet, amit ma már a cenzorok szűrőjén nehezen lehetne átpasszírozni: a gyakorlat azt mutatja, a nöknek nem való ez a szak, aki nö itt volt, nem bírta hosszabb ideig. Az orvosnő a kezdeti döbbenet után még próbál védekezni, de ezek gyenge kisérletek. Búcsúzásként azért megjelzi, felveszi a kesztyüt, és bebizonyítja, hogy erre a szakra termett, de ez már Sovát láthatóan nem érdekli. Elbocsátja a porig alázott nőt.
Jáchymová jelenik meg, hogy átvegyék a napi teendőket az osztályvezető főorvossal. Bekúszik a sorozat depresszáns elemeket bőven tartalmazó zenei motívuma: vége az első résznek.